Tartalomjegyzék
Baja Bács-Kiskun megye második legnagyobb városa, így méretéből adódóan Baja hírek tekintetében sem mondható átlagosnak. Baja legismertebb hírportálja a Súgóparti hírek, mely részletesen számol be Baja és környékének aktuális híreiről, eseményekről és szolgáltat információkat közéletről, rendezvényekről elsősorban bajaiaknak. https://sugopart.hu/
Baja hírek – Mert itt mindig történik valami!
Folyamatosan fejlődő város a Duna bal partján, a vizek ölelésében, a Gemenc csodálatos ártéri- és erdei területétől egy karnyújtásnyira. Már ebből kifolyólag mindig van miről beszámolni. Ha megnézzük a hivatalos városi honlapot, láthatjuk, hogy véget nem érő sort alkotnak az infrastrukturális, önkormányzati, szabadidős és egyéb újítások. Fontos dunai kikötőként évszázadokig vezető szerepe volt a térségi termény-, állat- és borkereskedelemben. Ma is léteznek itt feldolgozóipari üzemek, főként a malomipar, bőripar, posztóipar, faipar és építőipar területén, de élelmiszeripara is jelentős.
A fejlesztések mellett a turizmus is igen kiemelkedő szerephez jutott az elmúlt évtizedek során, ha másról hát erről biztosan szólnak a Baja hírek.
Baja rendezvényei
A bajai programok az egész évet átölelően várják a különböző kulturális- és gasztronómiai fesztiválokkal, rendezvényekkel az érdeklődőket. A legnépszerűbb, leglátogatottabb a Bajai Halfőző Fesztivál, mely hagyományosan július második hétvégéjén várja a halászlé szerelmeseit. Érdemes erre a rendezvényre időben szállást foglalni, mert bár a bajai szállások nagy számban várják a vendégeiket, ilyenkor nagyon hamar megtelnek. Baja hungarikum listára is került a híres halászlével, mely méltán a magyarság öröksége.
Kulturális élet Baján
A programok mellett a bajai látnivalók is a város felfedezésére csábítanak. Baja a környék kulturális központja sok rendezvénnyel, előadással, hangversenyekkel. Színház, múzeum, galéria, tájház és kultúrpalota is színesítik a kulturális kínálatot. Baja mozi tekintetében még további fejlesztésre vár, ugyanis a városban jelenleg csak mozgó mozi üzemel. A korábbi szebb napokat megélt Uránia Filmszínház csak várja, hogy ismét egykori fényében pompázhasson és megnyithassa kapuit a nagyközönség felé.
Baja hírek még a hírstart (https://www.hirstart.hu/fk/baja) portálon is elérhetőek, illetve a város honlapján is lehet informálódni itt:
https://www.baja.hu/index.php/aktualis-hirek
Címlapkép: Sugóparti hírek (forrás: https://www.facebook.com/sugopartihirek)
Vissza a kategória cikkeihez