Tartalomjegyzék
Baja melyik megye, pontosabban Baja melyik megyében található? A halászlé fővárosa hazánk déli részén, Budapesttől 160 km-re, a Duna bal partján az 55-ös főút mentén fekszik. Bács-Kiskun megye második legnagyobb települése, jelentős kikötőváros. A Duna Baja életében fontos tényező volt és mind a mai napig az.
A Duna túlpartján Bajához tartozik a Sárköz és az Alsó-Duna völgy csodálatos ártéri erdeje, a Gemenc is.
A Gemenci erdő egy nagy területen elhelyezkedő, természetvédelmi oltalom alatt álló ártéri erdő a Duna mentén. A víz közelségének köszönheti egyedülálló szépségét. Különleges hangulatát a jellegzetes növényvilág, a temérdek vadvíz és az egyedülálló állatvilág határozza meg.
Baja melyik megye fennhatósága alá tartozik?
Gemenc és Baja neve összefonódott az elmúlt évtizedek során. Bár Baja Bács-Kiskun, a Gemenc nagy része pedig Tolna megyéhez tartozik. A vadászok és természetbarátok egyaránt örömmel járják a rengeteget, míg a közös városi programok során a település központjában is megtekinthetők az erdő kincsei.
A víz közelsége adta a halászatot, a hal adta a halászlét. A bajai halászlé mára már hungarikum, olyan nemzeti érték, mely nem csak a bajai identitás része, hanem a magyarság öröksége, melyet őrizni és továbbvinni kell. A halászlé mindazonáltal a bácskai gasztronómiának jellegzetes eleme, mely a várost messze földön híressé tette a minden évben megrendezésre kerülő Bajai Halfőző Fesztivál segítségével.
Baja City- A város, ahová jó jönni, ahol jó élni!
További információk Bajáról:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Baja
Címlapkép: Baja melyik megye – térkép részlet (forrás: http://ishm.elte.hu/hun/maps/momegye.htm)
Vissza a kategória cikkeihez