Bajai menük

A halászlé fővárosában a bajai menük igen nagy számban elérhetőek. Baja étterem tekintetében ennek megfelelően jól ellátott település, bőven van kínálat a vizek városában. Aki turistaként utazik Bajára, joggal szeretné megízlelni az igazi hamisítatlan bajai hungarikumotHa nem a híres Bajai Halfőző Fesztivál idején, – melyet hagyományosan július második hétvégéjén tartanak – akkor sem kell elkeseredni, a város számos étterme kínál bajai halászlét.

Bajai menü a Szentháromság téren

A Szentháromság tér három oldalról impozáns épületekkel nyit a Sugovica gyönyörű partjára. Baja főterén – a híres Bajai Halfőző Fesztivál helyszínén, ezen a csodálatos, tágas téren, melyet a Velencei Szent Márk térhez hasonlítanak – több étterem és hangulatos kávézó is várja kínálatával vendégit.

A legtöbb étterem – a helyi lakosokra is gondolva – déli ebéd menükkel is várja kedves vendégeit. A kínálat változatos, az árak kedvezőek. Érdemes turistaként is belekóstolni egy-egy étterem menü kínálatába.

A hagyományos éttermek mellett a városban számos nemzet ételét kínáló étkezde is megtalálható a kínaitól az arabon át a törökig.

A látnivalók felfedezése közben, vagy a kirándulások után jól esik betérni bármelyikbe, hogy átengedjük magunkat a gasztronómiai örömöknek. Mert Bajáról ugyan mindenkinek a bajai halászlé ugrik be először, de ha kolbászt és hurkát tudunk kóstolni valahol, azt se hagyjuk ki. Ha máskor nem, akkor februárban, hiszen a kolbászfesztivál Baja városába, télen is várja érdeklődő vendégeit.

Bajai menük – gluténmentesen

Baja gluténmentes étterem tekintetében vár még a fejlesztésekre. Bár a legtöbb étterem kínálatában szerepel saláta és grill hús, kifejezetten gluténérzékeny vendégek fogadására napjainkban csak az Elisabeth Hotel étterme van felkészülve.

Ezen kívül a Greenspoon nevű helyi vállalkozás készít nemcsak glutén-, hanem tej- és cukormentes ételeket is. Éttermük ugyan még nincs, de a hét minden napján menü jelleggel kiszállítanak. Érdemes kipróbálni: nagyon egészségesen, változatosan és finoman főznek.

https://www.helyimenuk.hu/Varosok/Baja/1/

https://baja.hu/index.php/turizmus/vendeglatohelyek/menus-etkezes

Címlapkép: Bajai menük (forrás: https://etterem.hu/vizafogo-etterem)

Vissza a kategória cikkeihez

error: Védett tartalom