Tartalomjegyzék
A Márton nap, Baja életében is annak a népszokásnak a felelevenítése, mely egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejezéséhez és az advent időszak közeledtéhez, másrészt ahhoz a legendához kötődik, mely szerint Szent Márton egy liba ólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal.
Baja: Márton nap – a kezdetek
A Márton nap – vagyis november 11. – már a rómaiak idején is a téli időszámítás kezdő napja volt, ekkor az új termésből és az újborból tartottak nagy lakomát. Általában ludat fogyasztottak.
Márton napja a karácsony előtti 40 napos böjt előtti utolsó ünnepnap, ezért ezen a napon rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok. Ilyenkor nagy evés-ivást rendeztek, hogy a következő esztendőben is bőven legyen mit fogyasztani.
Márton nap Baján – a hagyományok
A Márton nap Baján főleg a gyerekek körében népszerű, hiszen ezen a napon az óvodások és iskolások is lampionos felvonuláson vesznek részt, mely hagyományosan a Tóth Kálmán téren, a Belvárosi Templom előtt végződik. A fáklyás felvonulás német nyelvterületről terjedt el – általában hazánkban is német nemzetiségű települések szervezésében zajlik, – amely Szent Márton emlékét őrzi, és a jó cselekedeteket szimbolizáló fényt juttatja el az emberekhez.
Bajai Márton nap – a népi hiedelmek
Pár hiedelem, népi bölcsesség Márton naphoz kötődően:
- Aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik.
- Elhoztuk Szent Márton püspök vesszeit. Se mink nem kezdtek, se mink nem végezzek. Úgy szaporodjanak a sertések, mint ennek ahány ága boga van!
- Adjon Isten szerencsés jó estét! Megjött Szent Márton püspök szolgája. Adjon Isten bort, búzát, bikessiget, lölkünknek üdvössiget!
- Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.
- Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.
- Ha Márton napján a lúd jégre áll, karácsonykor sárba jár.
- Ha jókedvű Márton, kemény tél lesz, borús Márton borongós tél.
- Baranyában azt tartják, hogy márciusban olyan lesz az idő, mint a Márton-napi. Mivel ez a nap többnyire ködös, esetleg havas, a baranyaiak azt mondják: „Eljött Márton szürke lovon.” „Márton fehér lován nyargal.”
- A bornak Márton a bírája.
https://sugopart.hu/magazin/programajanlo-marton-napi-lampionos-felvonulas-es-koncert
Címlapkép: Márton napi felvonulás (https://marton-nap.info/marton-napi-lampas-keszitese)
Vissza a kategória cikkeihez