Tartalomjegyzék
Ökopark Baja városában is elérhető már, hiszen 2014. augusztusában átadásra került a Pandúr Ökopark Baján a Pandúr szigeten.
Ökopark Baja – elnevezés, történet
A Pandúr-sziget nevét a középkorban itt álló Pandúr faluról kapta, amelyet a XVIII. században a Duna áradásai miatt elhagytak lakói. Innen ered a Pandúr-falu Ökopark elnevezés is. A sziget ma is épül az egyik oldalon, pusztul a másikon. Mellette folyik a Sugovica – a Duna mellékága – a Dunába. Nyári nagy melegben itt, és alacsony vízállás mellett a Duna vizéből előbukkanó homokzátonyok, homokpadok közelében is lehet fürödni.
A park közepén kimagaslik az ötszintes fából épült kilátó, melynek legtetején panoráma távcső segítségével figyelhető meg a környező növény- és állatvilág, illetve a Sugovica és környéke.
Ökopark Baja – a tanösvény
A tanösvény nyolc állomása bemutatja a Gemenci erdő növény- és állatvilágát, és interaktív, szórakoztató módon ismerteti még a folyószabályozás történetét is. A Madárlabirintus játékos formában szemlélteti a környéken élő madarakat; az Ártéri csalitos tábla pedig az erdő szintjeiről és azok szerepéről mesél. Az interaktív tanösvény a természet szeretetére próbálja felhívni a figyelmet, illetve beavat a halászat és a halászlé készítés rejtelmeibe is. Aki kedvet kap a bográcsozó helyeken akár rögtön ki is próbálhatja a frissen szerzett tudását.
Bajai Ökopark – mezítlábas sétány
A parkban mezítlábas sétány is található, melyen különböző természetes anyagokból (például homok, kavics, kő, mulcs, fa) váltakozva készültek a járófelületek, amiken átsétálva felnőtt és gyerek is érdekes élményben részesülhet.
A Pandúr-falu Ökopark nyáron reggel kilenctől este hét óráig várja a kirándulókat a bajai Mazsola utcában. Már nemcsak a Ferenc csatorna feletti hídon közelíthető meg, hanem a 2015 tavaszán átadott gyalogos-, illetve kerékpáros hídon is át lehet jutni a Petőfi-szigetről a Nagy-Pandúr szigetre, könnyebbe elérve ezáltal a kilátót és a tanösvényt.
http://csodalatosbaja.hu/index.php/termeszeti-ertekek/duna-sugovica
Vissza a kategória cikkeihez